A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium történetében egy korszak kezdetét jelentette Bozorády Zoltán neve, hiszen 1992-ben dr. Bánszki Istvánnal karöltve részese volt annak a folyamatnak, amely során iskolánk visszakerült az alapító evangélikus ősök tulajdonába.
„Áldom az Urat mindenkor, dicsérete mindig ajkamon van.”
(Zsolt 34,2)
A 34. zsoltárból vett idézettel kezdte Zoli bácsi visszaemlékezését 2012-ben a gimnázium jubileumi évkönyvében. „ … az iskola visszavételének útján Isten soha nem hagyott el minket. Meghallgatta imáinkat, kéréseinket. Velünk volt különböző szintű megbeszéléseinken, tárgyalásainkon. Ha figyeltünk rá, adott békességet, szeretetet, megértést és jó gondolatokat… Volt miért áldani az Urat és dicséretet zengeni nevének fenséges hatalmáért, hozzánk lehajló szeretetéért. Csüggedéseink ellenére, olykor kicsiny hitünk ellenére mellettünk állt.”
Sok nehézséggel néztek szembe a résztvevők az átadás-átvétel során, de a feladatok csak ezután sűsűsödtek igazán. Ki kellett alakítani az évtizedeken át világi iskolában az egyházi alkalmakat. A napkezdő és –záró ima, a hétfői diák-istentisztelet, a csendesnapok rendje, a felekezetek szerinti hitoktatás mind Bozorády Zoltán szervező munkáját dicséri.
Segíteni kívánt a diákoknak abban, hogy a fiatalok a társadalomban hívő emberként tudjanak helytállni. Gondolatai a mai napig igazak. Véleménye szerint az egyházi és a világi ismeretek nem gyengítik, hanem erősítik egymást, ezzel szolgálják azt a célt, hogy a diákok önálló gondolkodást tanuljanak. A hittantanítás középpontjába a Szentírást helyezte, melyben „Isten feltárja előttünk, mi végre vagyunk a világban és mi a terve velünk. Megmutatja, hogy van értelme az életnek, és hogy az örökkévalóságban boldog jövőt, örök életet szán Jézus Krisztus által a benne hívőknek”. Tisztában volt azzal, hogy nem minden diák hívő ember, de bízott abban, hogy Isten igéje segíthet abban, hogy Jézushoz jussanak, a nehézségekkel teli világban a hit kapaszkodót jelent a fiatalok számára.
Közvetlen, szeretetteljes kapcsolatot alakított ki mind a pedagógusokkal, mind a fiatalokkal. A hétfői áhítatokon egyszerre szólította meg a tízéves kisdiákokat és a nyugdíjhoz közelálló tanárokat. Elkötelezetten szólt Isten jóságáról, a bűnös ember felelősségéről, a megbocsájtásról. Nem csupán a nagy közösség előtt jelent meg, az egyes emberek is bizalommal fordulhattak hozzá, a tanulók között lelkigondozói feladatokat is szívesen vállalt.
Bozorády Zoltán 12 éven keresztül szervezte iskolánk spirituális életét, a későbbi években az esperesi, majd a püspökhelyettesi tennivalók mellett is mindig számíthattunk rá. Nyugdíjas évei alatt sem felejtette el a gimnáziumot.
„Reménységgel gondoltam az iskola jövőjére egyrészt, mert hiszek az evangélium erejében, és tudom, hogy lesznek hívő diákjaink, miközben azt is tudom, hogy gyakran úgy tűnik, mintha pusztába kiáltó szó lenne az üzenet, amelyet hirdetünk. Ugyanakkor hiszem, … hogy a szívbe hulló igemag olykor évek múlva termi meg gyümölcsét.”
A sokévnyi együttmunkálkodás után elszakíthatatlan kötelék alakult ki Bozorády Zoltán és a gimnázium között. Megingathatatlan hite példaértékű volt valamennyi kossuthos diák számára.
“Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!”
(Zsoltárok 73:26)
(Forrás: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. Jubileumi évkönyv . 1992-2012. Nyíregyháza, [s.n.], 2012.)