Hildesheim-ban jártunk

[singlepic id=178 w=50 h=50 float=left]A szeptember nekem már évek óta mást jelent, mint a többi szorgalmas évkezdő diáknak. Ezidőtájt találkozom rég nem látott német barátaimmal, illetve újakra teszek szert itthon vagy külföldön; ebben az évben ismét Németországban.

A könyveim helyett boldogan pakoltam be a pulcsikat a bőröndbe, szeptember 4-én pedig örömmel foglaltam el a helyemet a repülőn, az iskolapad helyett.

[singlepic id=166 w=150 h=150 float=left]Hildesheim 100 000 lakosú, jellegzetes német kisváros az ország északi részén, Hannovertől 30, Berlintől kb. 200 km-re. A hely, amelyet kétévente a Kossuthos diákok megszállnak és birtokba vesznek. Hadseregünk ebben az évben 16 bátor önkéntesből állt (veteránok és újoncok együtt) élükön a két vezér Dr. Dráviczki Sándorné és Haizer Tiborné tanárnővel.

A hétvégét mindenki a vendéglátó családjával töltötte. Voltak, akik feltérképezve az országot kirándultak, mások tortát sütöttek, de a legszerencsésebbek – köztük e sorok írója is – a magyar gyerek nem járt a német tengernél projektben vettek részt, így az Északi-tengerhez vándoroltak.

Ám a hétfő mi is az iskolában kezdtük, bár be kell vallanom, valamivel kellemesebb módon, mint az itthon maradt pajtásaim. A hét legmeghatóbb pillanata volt, amikor hétfő reggel a 2 évvel ezelőtt fogadó német diákok az iskolaajtóban toporogva vártak ránk, majd a keblükre ölelve köszöntötték a visszatért veteránokat; Isten hozott újra nálunk!

Majd gyors városnézés Herr Zwingelberggel, akitől, mivel Kossuth diákhoz méltó módon viselkedtünk, még egy fagyit is kaptunk. Azután újra iskola, tanítás, 60 perces órák, melynek előnyeit szerdán délelőtt is élvezhettük. A héten két napot kirándulással töltöttünk, kedden Wolfburgba, csütörtökön Hannoverbe látogattunk.

Ám mivel ez a beszámoló nem törekszik a hét részletes bemutatására (lásd azt a többi szorgos utazó diáknál), kicsit a német diákokról:

Sokakban él a feltételezés, hogy a németek rideg, távolságtartó emberek. Nos a héten erre sikerült rácáfolniuk vendéglátóinknak. Az első perctől kezdve barátként tekintettek ránk, s nem éreztük magunkat idegennek köztük. Jól éreztük együtt magunkat, sok barátot hagytunk Némethonban. A hét végén kicsiny seregünk hazatért, de azzal a fenyegetéssel, hogy jövőre, ugyanekkor, ugyanitt.

További képek megtekinthetőek itt»

Balázs Beáta 8/12.A

Kovács Gyula Dániel 8/12.A

Comments are closed