Cantemus kórus

Tehetséges diákjaink: Gulyás Zsófia (4/12.A) és Kovács Mikolt (4/11.C) a Nyíregyházi Cantemus Kórus a XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválhoz kapcsolódó mesterkurzus nyitányaként jótékonysági hangversenyt rendezett, melynek bevételét a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármesterének javaslata és kérése szerint a városban tanuló, tehetséges diákok számára  ajánlották fel.

A támogatás átadására ünnepélyes keretek között a Cantemus kórusbérlet-sorozat előadásán, 2023.január 21-én, a Magyar Kultúra Napján került sor.

A díjazottak között volt a Kossuth két büszkesége: Gulyás Zsófia és Kovács Mikolt.

Gulyás Zsófia

Gulyás Zsófia a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 12. osztályos tanulója. Édesanyja gondoskodó szeretetének köszönhetően kis falujából, Székelyből, már kisgyermekként rendszeresen járt a Demecseri Oktatási Centrum Alapfokú Művészeti Iskolájába, ahol 8 évig fuvolázni tanult.

Gimnáziumi tanulmányainak kezdetétől aktív tagja az iskola egyházi zenei kórusának, ahol fuvola kísérettel és énekléssel segíti az iskola spirituális munkáját. Aktív szervezője a kórusnak, komoly segítséget nyújt a kapcsolatépítés, illetve kapcsolattartás során.

A 2022 nyarán megrendezett Szélrózsa Országos Evangélikus Találkozón a gimnáziumi kórusok és zenekarok fellépői között szerepelt, a fesztivál előkészítésében nélkülözhetetlen szerepet vállalt.

Rendszeresen képviseli iskoláját a gimnáziumi, illetve városi rendezvényeken. A gimnázium irodalmi szakkörének tagja. „Az év diák írója” pályázati felhívás során novellája megjelent a nyertesek írásait összefoglaló kötetben.

A novella megjelenése után a Hír Televízió szerkesztősége portréfilmet készített róla „A hit ereje” címmel, a film célja elsősorban a fiatalok megszólítása volt.

Rendszeresen ír beszámolókat, illetve osztja meg gondolatait az iskolaújságban.

Székelyben, római katolikus közösségében zenei, közösségépítő és szervező munkájával segíti a munkát. Településének rendezvényein önként és szívesen részt vállal. Elkötelezett, megbízható fiatal, aki tehetségével és személyiségével értéket teremt és értéket közvetít környezete számára.

Kovács Mikolt

Kovács Mikolt a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium média-informatika tagozatának 11. osztályos tanulója. Mikolt nagycsaládban nevelkedik, ahol már kisgyermekként megismertették a művészetek, különösképpen az éneklés és zene ajándékával, mely azóta is meghatározza mindennapjait.

Hegedülni 10 éve tanul, jelenleg a Vikár Sándor Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola 9. évfolyamos tanulója. Általános iskolai tanulmányait a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában végezte, ahol Hangszeres Gála első korcsoportban 4. és 5. osztályban I.díjat, második korcsoportban 6. osztályban III. díjat, 7. osztályban I.díjat nyert.

A IV. Országos Bihari János Hegedű és Vonós Kamarazenei Fesztiválon 2017-ben Kamara kategóriában Arany minősítést kapott. A IX. Országos Bihari János Hegedű-, Gordonka- és Vonós Kamarazenei Versenyen 2022-ben Kamara kategóriában ismét Arany minősítéssel díjazták.