2026. március 16-23. között vettem részt egy Erasmus-úton, Spanyolországban, Zamora városában. A projekt témája a magyar és spanyol tájképfestészet volt. Számomra ez a program kétszeresen is új élményt jelentett. Egyrészt ez volt az első Erasmus-utam, másrészt pedig most jártam először Spanyolországban. Így kíváncsian, tele kérdésekkel szálltam fel a repülőre. Milyenek lesznek a programok? Vajon milyen élmények várnak ránk? Most, már az út után, szeretnék választ adni a kezdeti kérdéseimre, és megosztani első Erasmus-élményeimet.
Az ország megismerését természetesen a fővárosban, Madridban kezdtük. A városban tett sétánk során számos múzeumot, valamint kulturális és történelmi épületet csodálhattunk meg. Később felszálltunk egy városnéző buszra, amellyel többek között láthattuk a Santiago Bernabéu Stadiont, a Real Madrid stadionját is. Ezek után Zamorába utaztunk, ahol a szállásunk és a partneriskolánk volt. Az iskola igazgatójával folytatott beszélgetésünk, illetve az óralátogatásaink betekintést nyújtottak a spanyol oktatási rendszerbe. Mivel a programunk központi témája a tájképfestészet volt, ezért többször is alkalmazhattuk művész tehetségünket, több-kevesebb sikerrel. Ilyen volt például, amikor össze kellett hasonlítanunk egy magyar és egy spanyol tájképfestményt egy plakáton. Vagy amikor kiválasztottuk a kedvenc látványosságunkat a városban, és lerajzoltuk. További két városba is ellátogattunk, Salamancaba és Vigoba. Salamancaban a partneriskola diákjaival mentünk. Itt először egy gyárlátogatáson vettünk részt, majd egy scavenger hunt jellegű játékot játszottunk, amelynek témája a város történelme volt. Végül a város katedrálisát is megtekintettük. Vigo nem büszkélkedhetett annyi programmal, mint Salamanca, de számomra mégis izgalmasabb volt az ott töltött egyetlen program, hiszen az Atlanti-óceánban úszhattam.
Az iskolai programok között volt még egy különlegesség: rádióinterjút készítettek velünk az ottani diákok, amit az iskola honlapjára is feltettek. A magyar diákéletről, a spanyolországi benyomásainkról kérdeztek minket, jó hangulatban telt a beszélgetés.
A projektút végén egy e-bookot készítettünk, ami tartalmazza azokat az alkotásokat, amiket ott készítettünk. Megérte részt venni ebben az Erasmusban, hiszen sok élményt és tapasztalatot szerezhettem. Sőt, mi több, el tudom képzelni azt is, hogy idősebb koromban újra bejárom ezt a négy várost (Madridot, Zamorát, Salamancat és Vigot) egy kis nosztalgia keretén belül.
Az e-book elérhetősége : https://online.fliphtml5.com/mpjxu/Zamorra/#p=1





