Digitális technológiák

November 23-án hallhattunk Bianca Koppelhofftól egy prezentációt. A megbeszélés központi témája a digitalizáció volt.

A megbeszélés során arról volt szó, melyik közösségi média felületet használjuk a legtöbbet, és milyen tartalmak érdekelnek minket leginkább. A tájékoztató másfél órás volt. Ezt az időt úgy használtuk fel, hogy 8 kisebb részre osztottuk. Az előadásnak volt 4 fő része, minden fő rész után tartottunk egy kis csoportos megbeszélést ahol megoszthattuk a véleményünket és a gondolatainkat egymással, illetve válaszoltunk a feltett kérdésekre. Minden csoport 3 emberből állt 3 különböző országból. Németország, Szlovákia és Magyarország vett részt ezen a találkozón. Az előadás alcímei a következők voltak: A közösség, Referencia, Algoritmus és Hogyan dolgozzunk együtt digitálisan. Ez a prezentáció nagyon fontos információkat hordozott, ugyanis ez a projekt online térben készül és a köztünk lévő távolság miatt is csak itt tudjuk tartani a kapcsolatot.

Remélem mindenki jól érezte magát és érdekes beszélgetéseket tudott folytatni. Találkozunk a következő alkalommal!

Írta:
Szikora Dorottya