Iskolánk csapata 2010. december 17-én a Zrínyi Ilona Gimnáziumban a „Színház az egész világ” megyei középiskolai irodalmi verseny döntőjén vett részt, amelyet a Zrínyi Ilona Gimnázium magyar munkaközössége a TÁMOP pályázat támogatásával 2009 tavaszán hirdetett meg. A versenyen 22 csapat indult, közülük a 10 legjobb mérte össze tudását az utolsó (szóbeli) fordulóban. Az írásbeli fordulóban Shakespeare Romeo és Júlia című drámájával kapcsolatos feladatsort oldottak meg, illetve jelmez-és díszlettervet készítettek az előadáshoz, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba látogattak el Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának próbájára és bepillanthattak a kulisszák mögé.
Az osztályok karácsonyi műsorairól készült videók megtekinthetőek itt:
Eredmények: Tovább…





