2010. október 7-én gimnáziumunk leány röplabdacsapata Sopronba utazott, hogy részt vegyen az Evangélikus Iskolák Tornáján. Tovább…
Iskolánk tanulója, Mogyorósi Mónika (5/11.) a Mezőtúron megrendezett országos angol nyelvi versenyen képviselte iskolánkat, és kategóriájában 4. helyezést ért el. Gratulálunk ehhez a szép eredményhez! Tovább…
Tájékoztatjuk a színházbérlettel rendelkező 9-13. osztályos tanulókat, hogy az első előadás 2010. október 26-án kedden lesz a Móricz Zsigmond Színházban. Shakespeare halhatatlan remekművét, a Romeo és Júliát tekinthetitek meg.
Mint, ahogy azt mindannyian tudjátok és láthattátok, Nyíregyházára is megérkezett a rendőrség és a református egyház által közösen szervezett Kontraszt kiállítás. A multimédiás tárlat célja, hogy rávilágítson számos olyan témára, mely manapság a leginkább érinti a fiatalokat. Iskolánkból a második tanítási héten minden felsőbb évfolyamos osztály megtekinthette a kiállítást a Görög Katolikus Hittudományi Főiskola alagsorában kialakított helyiségekben. Úgy gondolom, a gimnázium az utóbbi hetekben szinte pezsgett a kiállításról kialakult véleményektől és élményektől, így nem is szeretnék belebonyolódni ezeknek a túlzott részletezésébe. Tovább…
11-es diákjaink szeptember 18-án Monokra látogattak el. A kirándulásról Csogány Gabriella 8/11. osztályos tanuló mesélt. Tovább…





