II. Megyei Diákparlament iskolánkban

Írta: JP | 2010. március 8. | Megtekintve 528 alkalommal
Kategória: Beszámolók

2010. február 17-én gimnáziumunk díszterme adott helyszínt a II. Megyei Diákparlamentnek. A találkozón harminc Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei középiskola képviselte magát. A résztvevők között 80 diák és több diákmunkát segítő pedagógus is volt.

A rendezvényen sor került a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat bemutatkozására, előadást tarott Milicz Ákos a Diákjogi Szektorról, a délután folyamán pedig kiscsoportos beszélgetések zajlottak a diákönkormányzatok helyzetéről. Illetve a résztvevő fiatalok közül, akik kedvet éreztek hozzá, bekapcsolódhattak a Fuss a fényben! Sportgála és Családi Nap előkészületeinek a szervezésébe. Ez egy országos program, amit idén Nyíregyházán, a Korzó előtt rendez meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat 2010. április 10-én. Mindenkit nagy szeretettel várunk a rendezvényre, ahol iskolánk több tehetséges diákja is fellép.

Szabó Anikó 5/11.

II. Megyei Diákparlament iskolánkban

2010. február 17-én gimnáziumunk díszterme adott helyszínt a II. Megyei Diákparlamentnek. A találkozón harminc Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei középiskola képviselte magát. A résztvevők között 80 diák és több diákmunkát segítő pedagógus is volt. A rendezvényen sor került a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat bemutatkozására, előadást tarott Milicz Ákos a Diákjogi Szektorról, a délután folyamán pedig kiscsoportos beszélgetések zajlottak a diákönkormányzatok helyzetéről. Illetve a résztvevő fiatalok közül, akik kedvet éreztek hozzá, bekapcsolódhattak a Fuss a fényben! Sportgála és Családi Nap előkészületeinek a szervezésébe. Ez egy országos program, amit idén Nyíregyházán, a Korzó előtt rendez meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat 2010. április 10-én. Mindenkit nagy szeretettel várunk a rendezvényre, ahol iskolánk több tehetséges diákja is fellép.

Szabó Anikó 5/11.

Címkék: ,

Hozzászólás írása

Be kell jelentkezni hozzászólás írásához.