2009. 09. 24-25-26-án ismét megrendezésre került az Evangélikus Gimnáziumok Országos Találkozója, aminek alap igéje a következő volt: „Örömöm sokszorozódjék, a te örömödben…” Az idei házigazda a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ volt.
Szeptember 24-én reggel 5:45 után kezdtek gyülekezni az álmos diákok az iskola hátsó bejáratánál. Miután mindenki megérkezett, elindultunk. Az út eléggé hosszú volt. Az időt mindenki mással ütötte el: volt, aki aludt, volt, aki rajzolt, volt, aki olvasott, és volt olyan is, aki gyönyörködött a tájban. Kb. 11:35-re értünk Győrbe. Érkezés után ebédet kaptunk, majd egy nyitó istentiszteleten vettünk részt. A templomban egy gyors kvízt rendeztek, ahol minden iskola egy kérdést kapott. A helyes válaszokért egy részt lehetett kapni az idei EGOT-ot jelképező haranglábból. Ezt követően a csoportunk ellátogatott a Xantus János Állatkertbe. Az állatkerti látogatás után a győrújbaráti szállásunkra mentünk. A szállás elfoglalása után felfedeztük a táborhoz tartozó területet, majd vacsora következett. Vacsora után a Csongor és Tünde című bábelőadást néztük meg.
25-én, reggeli után megkaptuk a csoportbeosztást, és a buszokkal mindenki elindult arra a helyre, ahová beosztották. A faformatervezésre beosztott diákok Pannonhalmára, a fotósok, a rádiósok, a híradósok, a zenészek, a táncosok, a falfestők és a textilesek az iskolába mentek vissza. Délután négy óráig mindenki végezte a saját dolgát, utána pedig elvittek minket egy belvárosi étterembe. 7 órától, a zsinagógában hallgattuk/néztük végig egymás prezentációit. A faformatervezők nyakláncokat készítettek, a fotósok a természetet örökítették meg, a híradósok a dolgozó diákokat és tanárokat kérdezgették, a zenészek Haydn Üstdob szimfóniáját adták elő, a táncosok bemutatót tartottak, a falfestők egy hajót festettek az iskola egyik falára, a textilesek szép táskákat készítettek, a rádiósok pedig szintén kikérdezték a diákokat és tanáraikat. A gálát egy énekkel zártuk, este 10 körül, aztán mindenki visszatért a szálláshelyre. Győrújbarátiban még egy tábortűz mellett énekelve zártuk az EGOT-ot. A hideg ellenére elég sokan voltunk a tűznél.
Az utolsó nap reggelén még egy záró istentiszteleten vettünk részt, amit dr. Fabiny Tamás püspök tartott a győrújbaráti táborhelyen. Még ott utoljára elénekeltük az „Örömöm sokszorozódjék, a te örömödben” című dalt és összeraktuk a haranglábat.
Végül egy élményekben gazdag hétvégével a hátunk mögött indultunk haza.
További képek itt»
Márföldi Dóra 8/8.
1 hozzászólás - “Beszámoló az EGOT-ról”
Hozzászólás írása
Be kell jelentkezni hozzászólás írásához.






2009. december 4. 12:57
[...] NyÃregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium… (eklg.hu) – November 24, 2009A helyes válaszokért egy részt lehetett kapni az idei EGOT-ot jelképezÅ‘ haranglábból. Ezt követÅ‘en a csoportunk ellátogatott a Xantus János Ãllatkertbe. Az állatkerti látogatás után a gyÅ‘rújbaráti szá… [...]